2023.09.13.

Nemzetiségi tábor 3.nap

A tervezett program alapján a 3. napon a Tordai Sóbányában tölthettünk el néhány órát, iskolánk diákjai számára ez volt a legpihentetőbb

hely egy egészséges környezetben, ebéd után pedig Erdély egyik legismertebb és legnépszerűbb természeti látnivalójánál a Tordai-hasadék-nál

túrázgattunk, mely egy gyönyörű látványt nyújtott.

 

2023. 09.14.

Nemzetiségi tábor 4.nap

A 4.nap a reggelit követően a Vârciorog Vízeséshez túráztunk, majd a "Laponorel" barlangot néztük meg. Ezt követően a környék felfedezésére

indultunk, ahol megismerkedtünk egy idős nénivel, aki a helyi román népszokásokról mesélt. Intézményünk tanulói kamatoztatni tudták román

nyelvű tudásukat, hiszen a párbeszéd során is a helyi néphagyományokkal kapcsolatos kérdéseket tettek fel. A Vacsora után 2 tanuló román nyelvű

ének közös produkcióját tekinthettünk meg, az estét pedig táncos mulatsággal zártuk.

 

2023. 09.15.

Nemzetiségi tábor 5.nap

A reggelit követően az elmúlt hét élményeit beszéltük meg és jegyeztük le. Ebéd után pedig hazaindultunk.

 

Összegezve egy rendkívül jó hangulatú, tartalmas időt tölthettünk egy gyönyörű környezetben, ahol a

szórakozásmellett sokat tanulhattunk a természetről, földrajzból, népismeretből, román nyelvből egyaránt.